Időszaki kiállítások

kiállítások változatos témákban

Közel 250-en látogatták meg múzeumunkat

2024. szeptember 12-én közel 250 fő látogató érkezett Szentgotthárdra, hogy megtekintsék a Pável Ágoston Múzeumot. A kirándulóknak az eső sem szegte kedvét.

 Elsőként reggel 9 órakor a bakonynánai Vadvirág Nyugdíjas Egyesület csoportja érkezett hozzánk, akik kirándulásuk első állomásaként választották múzeumunkat. Miután megismerkedtek Szentgotthárd és a Rába-vidék értékeivel, történetével, Szalafő és Őriszentpéter irányába folytatták útjukat.

Fél 11-től a Gysev több mint 200 nyugdíjasa érkezett Szentgotthárdra, akiket Horváth Tiborné, Gáspárné Mayer Margit és Károly Andrea kalauzolt végig a kiállításokon. A csoportjuk nagy része megtekintette a Nagyboldogasszony templomot, majd misén vettek részt, ezt követően pedig megtekintették gyűjteményünket. A csoport kisebbik része itt kezdett a múzeumban, majd szabadprogram keretében ismerkedtek a várossal. Miután kellemesen elfáradtak, jóízűen fogyasztották el tájjelegű ebédjüket a Lipa étteremben, ami után zenéltek, énekeltek és táncoltak is. A két csoporthoz csatlakoztak még Szolnokról érkezett nyugdíjasok is. Szép kis nap kerekedett, de a visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát városunkban.

 

Elérhetőségünk:

fecebook k youtube google maps

  

Esemény naptár:

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Munkatársaink:

Károly Andrea
múzeumpedagógus
Gáspárné Mayer Margit
tárlatvezető
Horváth Tiborné
intézményvezető