Rábafüzesi Hianz Tájház

Rábafüzesi Hianz Tájház

A RÁBAFÜZESI HIANZ TÁJHÁZ KIALAKULÁSA

1986-ban Dankovics Ferenc (egykori iskolaigazgató) és felesége Szőke Angyalka megnyitotta Rábafüzesen, az iskola falain belül a helytörténeti gyűjteményüket. Majd Dankovics Ferenc halála után Cseri Lászlóné Márta vette át a gyűjtemény gondozását, a rábafüzesi iskola bezárásáig.
2006-ban KÉPTÁRAT alakított ki a rábafüzesi fiókkönyvtárban, a gyűjtemény alapján. 
2009-ben megnyitottuk a Dankovics házaspár egykori gyűjteményéből a HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS a fiókkönyvtárban. 
2011-ben  2 országos pályázat révén az akkori Móra Ferenc Városi Könyvtár segítségével kialakította a megye első német nemzetiségi TÁJSZOBÁJÁT, melyet az országos német nemzetiségi önkormányzattal együttműködő magyarországi németek tájház szövetség képeskönyv ismertetője is tartalmaz „Mesélőházak” címmel, mely a Móra Ferenc Városi Könyvtár raktárának egy részéből lett kialakítva.
2016-ban a nemzetiségi önkormányzat ezen gyűjtemény alapjaiból létrehozva megnyitotta a Tájházat! A tájház megnyitásával több tíz év néprajzgyűjtés eredményei kaptak végleges otthont. Előzetes bejelentkezés után bárki látogathatja mostantól a Rábafüzesi Hianz Tájházat. 
2016-ban megjelent az első könyv Rábafüzesről Rábafüzes és a Hianzek címmel, melyben a gyűjtemény története is szerepel, gazdag képgyűjteménnyel.
Rábafüzesi Hianz Tájház

9955 Szentgotthárd-Rábafüzes, Móra Ferenc u.3.
A tájház előzetesen bejelentkezés és időpont egyeztetés alapján látogatható.
Kérjük, hívja Horváth Tibornét a +36 30 443 0165-ös telefonszámon.

Elérhetőségünk:

fecebook k youtube google maps

  

Esemény naptár:

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Munkatársaink:

Károly Andrea
múzeumpedagógus
Gáspárné Mayer Margit
tárlatvezető
Horváth Tiborné
intézményvezető