„És mégis vagyunk egynéhányan, akik nem tesszük le a vakoló kanalat, hanem tovább törjük, nyűjük magunkat egy bennünk örökké lázadó munkagondolat parancsára.”

A fent idézett szavakat dr. Pável Ágoston halála előtt néhány héttel diktálta utolsó hivatalos múzeumi jelentéséhez. 1924-től vezette a szombathelyi múzeum könyvtárát, 1928-tól pedig a néprajzi tárat és – gyakorlatilag – az egész múzeumot is. Pável működésének tíz éve alatt megkétszerezte a gyűjtemény tárgyi anyagát. Elsősorban a Szentgotthárd környéki szlovén községekben és az Őrség szomszédos magyar falvaiban gyűjtött. Fényképeken is megörökítette az akkori életmód néhány pillanatát. Ő volt Kossits József után a Rába és Mura közötti vidék első hivatásos kutatója. Pável többször járt tárgygyűjtő úton, adatokat gyűjtött a nép életről, munkatársakat keresett a vidéki értelmiségiek körében, falumúzeumok szervezésére és a szombathelyi múzeumfalu felállítására is gondolt.

 

Pável Ágoston utódai a Savaria Múzeumban – már a szlovén nyelv ismeretének hiánya miatt is – csak néhány tárgyat gyűjtöttek a Vas megyei szlovén községekben. Nyelvtudás híján is sok adatot gyűjtött és sok értékes fényképet készített ezekben a falvakban Pável barátja, Csaba József (1903-1983). Csaba József már 1971-ben javasolta szlovén múzeum létrehozását Felsőszölnökön, mely Pável Ágoston nevét viselné. Kívánsága csak 1983. április 29-én teljesült, amikor átadták Szentgotthárdon a Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeumot. (Felsőszölnökön egyébként már 1956-tól működik a Pável Ágoston művelődési ház. A felsőszölnöki vegyeskórus szintén az ő nevét viseli.) A szentgotthárdi múzeum alapgyűjteményét elsősorban a szlovén nemzetiségű Gáspár Károly (1914-1982) általános iskolai igazgató gyűjteménye képezi, valamint több kisebb szentgotthárdi gyűjteményből tevődik össze. A múzeum megalapításával nagyobb lehetőség nyílt arra, hogy Pável letett „vakoló kanalát” felvegyük és intenzív kutatást végezzünk a Szentgotthárd környéki szlovén, német és magyar lakosság körében.

A szentgotthárdi múzeum révén folytatjuk Pávelnek a szomszédos népek – elsősorban a szlovének és magyarok – közötti kulturális közvetítő tevékenységét is. Pável Ágoston majdnem minden munkáját magyar nyelven írta, de írásainak túlnyomó többsége a szlovének és a többi délszláv nép életéről, kultúrájáról, nyelvéről, népköltészetéről, népi kultúrájáról szólt. Rámutatott a magyar és délszláv népek kultúrája közötti számos kapcsolatra. Tanítványa, Kiss Gyula szerint Pável Ágoston: „úgy vált…a teljes magyar kultúra ismerőjévé és értékelőjévé, hogy közben egy pillanatra sem feledkezett meg az elbocsátó hazai táj, a Mura-menti vendség múltjáról…. A hovatartozás kérdését nem a kirekesztő vagy-vagy, hanem az egybekapcsolóis-is felismerésével döntötte el, megosztván szívét és energiáját a két szomszédos nép érdekeinek és kultúrájának szolgálatában itt is,ott is, s így a saját életével mutatva példát későbbi esztendeinek középponti gondolata, ahídverés megvalósítható és szükséges voltára.”

Kozár Mária

(forrás: A Szentgotthárdi Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum Állandó Kiállításának Vezetője)