A ciszterci rendi Annalesek feljegyzése szerint a monostor III. Béla király alapította 1183-ban. A legfontosabb épületek elkészülte után a franciaországi Trois-Fontainesből érkeztek a szerzetesek a monostor benépesítésére 1184. október 7-én.
A ciszterciek – a rend szabályai szerint – általában lakatlan területeken, erdők, mocsarak között telepedtek le és tervszerű munkával megszervezték a környék életét. A kiépített gazdasági telepeikből, a grangiákból vagy majorságokból az esetek nagy részében falu fejlődött. A Szentgotthárd környéki falvak nagy része is az apátság majorjaiból fejlődött faluvá.


Vajon így volt ez Szentgotthárd esetében is? Az eddigi kutatások az apátságot tekintették elsődlegesnek és a település kialakulását az apátság alapításából vezették le. Néhány tényező ennek ellentmondani látszik. Mindenekelőtt a helység neve, melyet Szent Gotthárd püspök tiszteletére szentelt templomáról nyert. A ciszterci templomokat ui. a szabályok értelmében mindig a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték. Már a XI. századtól szokásos volt egész Európában, hogy a falvak egy része temploma védőszentjéről nyerte nevét. Minden szent tiszteletének megvolt a maga virágkora és az egyes vidékeknek is megvolt a maguk kedvelt szentje. Szent Gotthárd hildesheimi püspököt 1131-ben Reimsben avatták szentté. Tisztelete ekkor kezdődött és a XII. század htvenes éveiben virágzott Ausztriának Magyarországgal határos vidékén, Stájerban és Alsó-Ausztriában. A mellettük lévő magyar terület határőrvidék volt. A magyarok és szomszédos népek közötti határ – a gyepű – mögött ősi szokás szerint egy széles, lakatlan vagy gyéren lakott vidék, a gyepűelve húzódott. Ez a gyepűelve a nyugati határ mentén a XII. század közepére fokozatosan benépesült. Nem volt teljesen lakatlan, amikor Szent Gotthárd püspök tisztelete virágzott e vidéken. Joggal feltételezhető, hogy a ciszter monostor alapítása előtt volt itt egy település, melynek plébániatemplomát Szent Gotthárd tiszteletére szentelték. Léte és neve annyira beivódott a köztudatba, hogy a ciszterci monostor is a Szentgotthárd nevet vette fel. A lassan betelepülő gyepűelve alapvetően királyi birtok volt, de több magánszemélynek is volt itt részbirtoka. Az apátság a királyon kívül magánszemélyektől is kapott adományokat. Imre király 1198-as oklevelében megerősíti e királyi adományokban az apátságot és felsorolja a magánszemélyek által nyert javakat. Ha hihetünk az oklevél szavainak, akkor a monostor alapításakor léteznie kellett itt egy prediumnak (földesúri gazdasági üzemnek) Simon comes tulajdonában, melyet Ő az apátságnak adott. III. Urbán pápa 1187. április 4-én kelt oklevelében Szentgotthárdot megkülönböztetve „villa” (falu) néven említi, míg a környező helyeket „grangia” (majorság)-nak írja. Ez a megkülönböztetett elnevezés sem lehet véletlen az apátság alapítása után négy évvel. Arra enged következtetni, hogy Szentgotthárd község az apátság alapítása előtt, a XII. százas hetvenes éveiben keletkezett.

ÉLET A KÖZÉPKORBAN

A monostor adományok és kiváltságok birtokában, a királyi kegyúr támogatásával a XIII. században virágkorát élte. A körülötte szervezett majorságok az apátság jobbágyfalvaivá fejlődtek. Egy jól szervezett birtoktest biztosított anyagi alapot. III. Lucius pápa 1185-ben erősen korlátozta a megyés püspök (a győri egyházmegyéhez tartozott a vidék) joghatóságát, II. Endre király 1214-ben Vas megye joghatósága alól is kivette az apátságot.
Lényeges változás akkor következett be, amikor Zsigmond király a kegyúri jogot Szécsi Miklós nádornak és fiainak adta. Ezzel a monostor megszűnt királyi egyház lenni és lezárult történetének első, virágzó szakasza.
Az apátsággal ellentétben, a község életére igen kedvező volt a kegyúrváltozás. A földesúrnak érdekében állott a település fejlesztése. Eddigi ismereteink szerint csak 1528-ban szerepel először oppidum néven Szentgotthárd, de nagyon valószínű, hogy már a XV. század végén elnyerte a mezővárosi kiváltságot.
A XV. században a ciszterci monostorok kihalófélben voltak Magyarországon. Mátyás király megkísérelte az újjászervezést. Így a szentgotthárdi monostor irányítását a német Scholl Henrik vette át, aki egy időre rendbe hozta az apátság ügyeit. Ő volt a monostor utolsó szerzetes apátja, 1498-ban halt meg.
A Szécsieket Mátyás hatalmaskodásaik miatt megfosztotta kegyúri jogaiktól, de Szécsi Tamás visszaszerezte azt és 1526-ig bírta. Fia, István rövid ideig bírta. Ezután Serédy Gáspár kapta a királytól, de a Szécsi család visszaperelte újra a kegyúri jogot. Szécsi Margit fegyveres erővel foglalta vissza az ágyúkkal, puskákkal, lőszerekkel felszerelt, már teljesen várrá alakított monostort, ahol már szerzetesek nem éltek. Már 1467-ben megerősítette a monostor épületeit Nádasdi Darabos György apát, és a Szécsiek ezt az erődítést továbbfejlesztették. A XVI-XVII. században végig „castellum”-ként szerepelt, és birtokosai: a Szécsi, a Zrínyi, az Ortenburg és a Batthyányi családok a török támadások ellen végvárrá tették. 1605-ben Bocskai csapatainak hírére a Gotthárdot bíró Tieffenbach császári kapitány kiürítette az erődöt, de előbb felrobbantatta – ahogyan Istvánffy írja: „az egész északi részét…tönkretéve ezzel a minden részében gyönyörű épület egészét.” 1608-1615 között a lakószárnyat és a várat újjáépítették.
A XVII. században állandósultak a török portyázások. Szentgotthárd lakói a vár védelmében éltek, és a várszolgálat ellátásáért jelentős kiváltságokat élveztek. 1664-ben itt zajlott az ún. szentgotthárdi csata, amikor a császári csapatok Montecuccoli parancsnoksága alatt megverték a törököket. A török alóli végleges felszabadulás 1690 után következett be. Ezután a mezőváros jelentős fejlődésnek indult.
Az apátsági birtokot és a címzetes apáti méltóságot 1675-ben Széchenyi György kalocsai érsek szerezte meg. Ő építtette újjá a templomot 1677-ben. Ez ma „magtártemplom” néven ismeretes, ui. a visszatelepült ciszterciek a nagy barokk templom felépítése után, 1780-90 között magtárrá alakíttatták.

A BAROKK ÚJJÁÉPÍTÉS

1734-ben kezdődik a harmadik szakasz az apátság történetében, amikor a heiligenkreuzi ciszterci monostor új adományt nyert rá. Robert Leeb apát szerzeteseket hozott ide és megkezdte az apátság újjáépítését. A barokk épületegyüttes terveit a neves osztrák építész, Franz Anton Pilgram készítette. 1740-ben kezdték a kolostort építeni és 1748-69 között készült el a templom. A freskókat Matthias Gusner ciszterci laikus fráter és az 1795-96-ban itt dolgozó Dorffmeister István készítette. A szobrász Josef Schnitzer, az asztalos fafaragó munkák készítője Kaspar Schrezenmayer ciszterci laikus fráter volt. Egységes program szerinti, páratlan értékű barokk együttes jött itt létre.

A KÖZÉPKORI MONOSTOR ÉPÜLETE

1971-72-ben kezdtük meg a középkori apátság feltárását, amikor felvetődött, hogy a nagyközség művelődési központját a két templom között építik fel. Az 1734-es festmény és aquarell a magtártemplomtól keletre jelölt középkori romokat. A kutatás azt igazolta, hogy az 1677-es templom a középkori apátsági templomra épült rá. A magtártemplom nyugati és déli fala középkori. Ettől kezdve találtuk a félköríves román szentélyt, a déli keresztház keleti falában – amely az 1677-es sekrestyefal – pedig az armarium fülke került elő. Mellette a díszes déli kapu alapjait találtuk. Az északi és déli pillérsor, a kerengő fali pillérének, udvari falainak, valamint a káptalanterem falainak feltárásával minden adatunk megvolt ahhoz, hogy a középkori templom és részben a monostor alaprajzát rekonstruáljuk. Dr. Guzsik Tamás készítette el a rekonstrukciót. Háromhajós, keresztházas, nagyívű félköríves főszentéllyel rendelkező, 44 m hosszú templom volt az 1183-ban alapított szentgotthárdi ciszterci templom. Nem a nyugati oldalon nyílott a díszes román kapu, hanem a déli keresztház keleti falában lévő armarium (könyvtárfülke) mellett, a déli falban. Hozzá hasonló alaprajzú ciszterci templomokat Dél-Franciaországban, egy zárt körben találunk. Ilyen az 1160-80 között épült senanquei, az 1160-75 között épült Le Thoronet-i apátság temploma. Mindkettő a mazani apátságból települt, mely 1140-50 között épült. Helyi hagyományokkal átitatott, jól elhatárolható ciszterci építőműhely építette a provencei monostorokat, amelyekre az alaprajzi rendszeren kívül jellemző a bazilikális megoldás, a hevederekkel támasztott, csúcsívbe hajló dongaboltozat, a végtelenségig leegyszerűsített részletformák és a kő gondos megmunkálása. Nagyon jellemző a nyugati homlokzat, ahol középen nincs díszes kapu, csak a két mellékhajóba nyúlóan találunk egy-egy egyszerű, félköríves kaput. A szentgotthárdi templom nyugati homlokzat is ilyen lehetett. A déli mellékhajóba nyíló kapu megvan és a román falszövetben nyoma sincs középen lévő díszes kapunak – hiszen azt, mint említettük, a provencei példákhoz hasonlóan, a déli falban találtuk meg. Ezért a szentgotthárdi románkori templom nyugati homlokzatát ugyancsak két félköríves, az oldalhajókba nyíló kapuval képzelhetjük el.
Nem a monostort benépesítő Trois-Fontaines-i atyaapátság építőműhelye építette tehát a szentgotthárdi apátságot. Az építkezésben nagy szerepet játszott a királyi kegyúr, III. Béla, akinek francia kapcsolatai közismertek. Első neje, Chatillon Anna apja révén előkelő francia családból származott. Az ő halála után 1186-ban Capet Margitot, Fülöp Ágost francia király húgát vette feleségül. A kegyúr a szerzetesek letelepítése előtt köteles volt felépíttetni az 1134. évi rendi nagykáptalan által meghatározott épületeket, tehát az építtetőről is ő gondoskodott. Mivel az említett provence-i ciszterci monostorok éppen 1180 körül készültek el, kézenfekvő, hogy az itt felszabadult rendi műhelyt kérte fel III. Béla a szentgotthárdi monostor felépítésére.
Az ásatás még nem befejezett. 1982-ben ismét előtérbe került a helység művelődési központjának ügye. Az elképzelések szerint nem épül a műemléki környezetbe új épület, hanem a meglévők hasznosításával oldják meg a problémát. A barokk kolostorépületben továbbra is marad a helyi tanács, a másik részébe kerül a könyvtár, házasságkötő terem és egyéb kulturális célú helyiségek. A magtártemplomból színház lesz. 1982 nyarán végeztünk a belsejében rövid kutatást, amikor megtaláltuk a középkori padlót és a déli pillérsort. Az átépítéskor a középkori szintre süllyesztik a padlót, és az emelt nézőtér alatt a középkori kváderfal délen és nyugaton látható lesz minden megmaradt középkori részlettel együtt. Kívülről az 1677-es architektúra lesz visszaállítva. Teljes feltárásra kerül a magtártemplom körül a középkori épület, és az itt kialakított, növényzettel kombinált romkertből fog „kinőni” a kulturális célra helyreállított épület. Méltó dísze lesz az 1983. augusztus 20-án újra városi rangot nyert hajdani mezőváros központjának és háza a kultúrának.

Valter Ilona

(forrás:A Szentgotthárdi Helytörténeti és Nemzetiségi Múzeum Állandó Kiállításának Vezetője)