terepasztalMúzeumunk első emeleti digitális terepasztalán az 1664-es szentgotthárdi csata elevenedik meg, amely több szempontból is kiemelt jelentőségű: egyrészt ez volt a török hódoltság korának harmadik legnagyobb ütközete, másrészt az 1600-as években városunk mellett zajlott le az első olyan nagy erőket felvonultató magyarországi csata, amely nem az oszmánok győzelmével végződött. A terepasztal audiovizuális eszközei (képek, térképek, ábrák, narráció) szakszerűen, ugyanakkor könnyen érthetően beszélik el a csata előzményeit, lefolyását és következményeit. Az is mindenki számára világossá válhat, miért emlegetik a magyar történelem egyik legszégyenteljesebb szerződésének az ütközet után megkötött vasvári békét. Az érdeklődők a csata megismerésén túl különböző menüpontok közül választhatnak: kvízkérdések segítségével tesztelhetik tudásukat; bővebben tájékozódhatnak az ütközethez kapcsolódó fogalmakról, fontosabb személyekről; meghallgathatják a híres szentgotthárdi költő, Csuk Ferenc csatáról szóló hangoskönyvét.

A digitális terepasztal 2015-ben egy "Hadiösvény" elnevezésű programmal bővült. Ennek keretében a látogatók személyesen cseppenhetnek bele az 1664-es eseményekbe egy interaktív film segítségével, amelyben ők, mint aktív szereplők vesznek részt. Az ügyesebbek részére a játék végén egy titokzatos történet rajzolódik ki. A játék narrátora Görög László színművész. A programot az 1990-es évek egyik legismertebb hazai zenésze, Pierrot fejlesztette ki, akinek nevét nemcsak a könnyűzenei életben, hanem a digitális játékfejlesztői körökben is elismerően jegyzik.

 

A terepasztal megtekintése kiemelten ajánlott középiskolás diákoknak a kapcsolódó anyagrész feldolgozásához, valamint történelem szakos egyetemi hallgatóknak a referátumtéma elkészítéséhez!

A Pável Ágoston Múzeum weboldalán a nagyobb felhasználói élmény érdekében sütiket (cookie-kat) használunk.
A böngészés folytatásával Ön jóváhagyja a sütik használatát.