Hírek

mindennapok történetei

Vendégünk volt Pável Judit

Június elsején múzeumunk vendége volt Pável Ágoston lánya, Pável Judit. A több mint egy órás előadása alatt a Vörösmarty Mihály Gimnázium és a III. Béla Szakképző Iskola 20 fős diákcsoportjának beszélt Édesapja életéről és munkásságáról. Megtudhattuk, mekkora kihívást jelentett neki tizenévesen a szülőfaluját, Vashidegkútot (mai nevén Cankova) elhagyni, hogy Szentgotthárdon végezze tanulmányait. A beilleszkedés azért is volt nehéz, mert jóformán egy szót sem tudott magyarul. Ennek ellenére minden évfolyamot kitűnő eredménnyel zárt. Hallhattunk még a budapesti egyetemi éveiről és az erdélyi Tordán megkezdett munkásságáról. A diákok számára talán a legelképesztőbb az volt, miként udvarolt a távolból későbbi feleségének, Benkő Irénkének. Az előadás során Judit néni képeket is vetített Pável Ágostonról, melyeken több alkalommal feltűntek híres írók-költők, mint például Weöres Sándor, Tamási Áron, Illyés Gyula (aki a "két nép hű fia" jelzővel illette Pávelt). Végül szó esett a kulturális örökségéről: az általa életre hívott "Vasi szemle" folyóiratról, a Múzeumbarát Egyesületről, valamint arról, mely utcák, épületek, intézmények viselik a nevét. Az előadás nagy segítséget nyújthatott a középiskolások részére ősszel meghirdetendő Pável Ágoston pályázathoz, amelyben életének, munkásságának egy szeletét kell majd bemutatniuk. 

Elérhetőségünk:

fecebook k youtube google maps

  

Esemény naptár:

Munkatársaink:

Károly Andrea
múzeumpedagógus
Gáspárné Mayer Margit
tárlatvezető
Horváth Tiborné
intézményvezető